Egyedi mobil UV sterilizáló berendezéssel fertőtlenít a B+N Referencia Zrt.

Innováció 2021-02-16

A B+N Referencia Zrt. által tervezett tömegközlekedési eszközök csírátlanítására alkalmas berendezésből a hó végére készül el az első 20 db-os széria. A különleges mobil berendezéssel a gyakori kórokozó mikroorganizmusok 99,9 százalékos elpusztításához maximum 1 percre lesz szükség. A B+N Referencia Zrt. új UV alapú gyors és hatékony fertőtlenítő berendezése alkalmas közösségi terek, irodák fertőtlenítésére is.

A fejlesztésen már 2019-ben kezdett el dolgozni a társaság azzal a céllal, hogy járművek takarítása során az emberi erőforráson alapuló kézi takarításon túl, gyorsabb fertőtlenítő megoldásokat is be lehessen vetni az emberek, utasok védelmében. A személyszállító járművek UV fertőtlenítését lehetővé tevő eszközt speciálisan úgy alakították ki, hogy az a jövőben például akár vonatszerelvényekre vagy villamoskocsikra is könnyen felvihető legyen és úgy tudjon mozogni az utasülések között, hogy a kinyitható oldalsó ún. szárnyakat kiterjesztve az ülések közötti, alatti területeket is biztonsággal sterilizálja. A B+N tömegközlekedési eszközöket fertőtlenítő mobil eszköze tesztelése során sikeresen és hatékonyan teljesített.

A fertőtlenítési eljárásokról

Számos eszköz és vegyszer került a piacra az utóbbi pandémiás időben. A természetes források ilyenkor háttérbe szorulnak, pedig megismerve a hatásmechanizmusukat, világossá válna milyen lehetőségeket rejtenek magukban. Többféle eljárás létezik, amivel felületeket fertőtleníthetünk. A legáltalánosabban elterjedt és mindenki számára ismert a kézi fertőtlenítés, amikor az alkalmazott fertőtlenítőszerektől és a takarító személyzettől függ az eljárás minősége és időtartama. A vegyszeres kezelés közvetlenül a felületeken történik, emiatt a tisztítás után meg kell várni, hogy azok megszáradjanak.

Sokak számára manapság már az ózonos fertőtlenítés sem ismeretlen. A gázzal történő fertőtlenítés előnye, hogy a gáz mindenhova eljut, így egységes a fertőtlenítés minősége. Viszont ez a módszer is vegyszeres, a kezelés előtt a kezelendő terület levegőjének teljes szeparálása szükséges és a kezelés után jelentős technológiai időre van szükség, mire a helyiség újra használható lesz.

Az UV fertőtlenítés előnyei

Viszonylag új eljárás az UV-val történő fertőtlenítés, aminek előnyei az előző két módszerrel szemben, hogy rövidebb behatási idő elegendő ugyanazon eredmény eléréséhez, mindemellett egységes fertőtlenítési minőséget biztosít és a fertőtlenítés vegyszermenetesen történik. A kezelés végén a helyiség azonnal használható, és nincs szükség annak külön előkészítésére sem, habár a kezelőszemélyzet védelme ebben az esetben is szükséges. Azonban mivel az UV fényt a legtöbb anyag kiszűri, így a takarásban vagy rossz szögben lévő felületeken minimális a kezelés hatékonysága. Ennek kiküszöbölésére, a távolság és a takarások csökkentésére, illetve a közvetlen UV fénynek való kitettség elkerülésére nyújtanak megoldást az önjáró UV berendezések.

Egyedülálló kutatás-fejlesztési részleg

A létesítmény üzemeltető cégek közül Magyarországon egyedül a B+N Referencia Zrt. rendelkezik kutatás-fejlesztési részleggel, amit 2016 végén alapítottak. Jelenleg 11 fejlesztő mérnök és 4 technikus dolgozik ezen a területen azzal a céllal, hogy a takarítás – mint kiemelten emberi erőforrás igényű szektor – automatizálásával hatékonyabbá tegye a nagy területek tisztán tartását. Folyamatosan olyan ötleteken és megoldásokon dolgoznak, ahol autonóm technológiák használatával lehet a munkafolyamatokat automatizálni.

Partnereink