A CIB elemzője szerint 4,5 százalékkal nőhet az idén a magyar gazdaság Business
A CIB elemzője szerint 4,5 százalékkal nőhet az idén a magyar gazdaság

A CIB Bank márciusi 4,1 százalékos előrejelzésével szemben akár 4,5 százalékkal is nőhet az idén a magyar gazdaság.

Ezt tudják a sorházi lakások Lakás
Ezt tudják a sorházi lakások

Kedvelt ingatlanpiaci szegmens a sorházi lakásoké, nem nehéz őket eladni – ez rajzolódik ki a szakértők szavaiból. Ugyanakkor az is kiderül, hogy jelenleg rendkívül ritkák a sorházi építkezések, miközben a használt sorházi lakások piaca elég szűkös.

Innovatív fertőtlenítőrendszer tisztítja a levegőt a Telekom székházában Iroda
Innovatív fertőtlenítőrendszer tisztítja a levegőt a Telekom székházában

A WING fejlesztésében épült székház gépészete jelentős fejlesztésen esett át, hogy az épületbe május közepétől önkéntes alapon, szigorú biztonsági szabályok mellett visszatérő dolgozókat még biztonságosabb munkakörnyezet várja. Olyan innovatív megoldás valósult meg, amelynek köszönhetően a légtechnikai rendszerbe integrált, UV-C fényes fertőtlenítők kerültek beépítésre a levegő folyamatos vírus- és kórokozó-mentesítésének biztosítására.

Így térhetünk vissza biztonságban az irodaházakba dolgozni Iroda
Így térhetünk vissza biztonságban az irodaházakba dolgozni

A járvány miatt megváltoztak a higiéniai elvárások, nem könnyű az új előírások betartása, és a takarítási feladatok szerepe is felértékelődött, sőt kulcsfontosságúvá vált. Ebben a helyzetben szeretne segíteni ingyenesen hozzáférhető tudásanyagával a TORK. A létesítménygazdálkodók saját igényeikre szabottan találnak segítséget, tanácsokat, tippeket és támogatást ahhoz, hogy felkészüljenek arra, hogy irodaházaikban újra megnyugtató körülmények között tudják fogadni a dolgozókat.

Magához tért az autóipar Kereskedelmi
Magához tért az autóipar

Márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet. Februárhoz képest a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás 0,4 százalékkal, a tavaly áprilisi mélyponthoz képest 68 százalékkal emelkedett, és a járvány előtti csúcsot is meghaladta - erősítette meg második becslésével a KSH.

Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán Urban
Rekordszámú jelentkező a Let’s Colour pályázatán

Tizenkilenc megyéből összesen száznegyvenhárom közösség jelentkezett a Let's Colour Településszépítő Egyesület idei pályázatára, melynek keretében 800 négyzetméter beltéri vagy kültéri falfelület kifestésére elegendő festéket lehet megnyerni. A szavazás elindult, a következő körbe a kategóriánként három legtöbb szavazatot kapott projekt jut majd be.

A világ egyik legnagyobb betoncserép gyára épül Design&build
A világ egyik legnagyobb betoncserép gyára épül

Három helyszínen, Hajdúszoboszlón, Pécsen és Jánosházán, együttesen 6,5 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a magyar építőanyagipar egyik meghatározó szereplője, az osztrák családi tulajdonban lévő Leier csoport - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten sajtótájékoztatón.

Vidéken rúgják be a lakásépítések motorját Lakás
Vidéken rúgják be a lakásépítések motorját

2015 óta többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzéséből.

Nem látszik a javulás az építőiparban Design&build
Nem látszik a javulás az építőiparban

Nem ért véget a megkezdett építési munkák összértékének stagnálása az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint. 2021 január és március között 421 milliárd forint értékben kezdődtek meg a kivitelezési munkák, ami az elmúlt két év legalacsonyabb Aktivás-Kezdés mutatója. A jónak számító 2020-as első negyedévhez képest a visszaesés körülbelül 35 százalékos volt.

A diverzitás a Te ügyed is - Workshop az inkluzív munkahelyekért Business
A diverzitás a Te ügyed is - Workshop az inkluzív munkahelyekért

Szeretnéd megtudni, hogy milyen is egy befogadó munkahely és milyen lépéseken keresztül vezet el ide az út? Gyere el a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fóruma, az Access4you és a Salva Vita Alapítvány közös online rendezvényére, ahol választ kaphatsz a kérdéseidre!

Jól állja a sarat a Graphisoft Park Iroda
Jól állja a sarat a Graphisoft Park

Az irodák csökkenő kihasználtsága ellenére nőtt a Graphisoft Park SE eredménye az első negyedévben.

Plazmatechnológia teheti biztonságosabbá az ingatlanok levegőjét Innováció
Plazmatechnológia teheti biztonságosabbá az ingatlanok levegőjét

Nagyon fontos, hogy mindent megtegyünk a munkahelyi fertőzésmegelőzés és egészségvédelem érdekében. Ebben segíthetnek a legkorszerűbb plazmatechnológiával működő levegőfertőtlenítő berendezések, amelyek nagyban fokozzák a koronavírus-krízis kitörése óta megszokott óvintézkedések hatékonyságát, és egyúttal kellemesebbé is teszik a helyiségek légterét, legyen szó akár irodákról, oktatási vagy egészségügyi intézményekről.

A Google lesz az egyterű iroda hóhéra + videó Innováció
A Google lesz az egyterű iroda hóhéra + videó

Se zárt iroda, se nyitott iroda, hanem a hibrid munkahelyek új generációját alkotta meg a Google. A gigacégnél is jól érezték magukat a dolgozók a távmunkában, ugyanakkor sokan szívesen jönnek be a campusokba, hogy közösségi életet éljenek. Sok újítás várható, a régi nyitott irodák ideje lassan lejár, amit éveken át sulykoltak, most könnyedén eldobják.

Iroda bérbeadási részleget indít az Avison Young Iroda
Iroda bérbeadási részleget indít az Avison Young

Az Avison Young Magyarország, melyet Jake Lodge, Benjamin Perez Ellischewitz és Célestin Huot-Marchand igazgatók alapítottak az év elején, újabb divízióval bővíti ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatásait az iroda bérbeadási részleg elindításával. Az újabb üzleti vonal kiegészíti a már meglevő tőkepiac, projekt menedzsment és ingatlankezelés szolgáltatásokat.

Kétszeresére bővül a CityZenben a Doktor24 Iroda
Kétszeresére bővül a CityZenben a Doktor24

A Doktor24 megduplázta korábban bérelt területét a ConvergenCE által vagyonkezelt és üzemeltetett CityZen irodaházban. Magyarország egyik piacvezető egészségügyi magánszolgáltatója eddigi 1280 m2-es iroda- és rendelőterületét most további 1475 m2-rel növelte meg, így összesen már 2755 négyzetmétert tudhat magáénak a népszerű Váci út épületben.

Új vezető az OTP Ingatlan Alapkezelő élén Business
Új vezető az OTP Ingatlan Alapkezelő élén

Biró Gergely az OTP Ingatlan Alapkezelő új vezérigazgatója. A váltás célja, hogy az Alapkezelő a portfólió konszolidációját követően új, innovatív befektetési megoldásokkal tovább növelje részesedését a hazai piacon és a következő években megjelenjen termékeivel a régiós piacokon is.

A BudaParton nyit újra a Dürer Kert Iroda
A BudaParton nyit újra a Dürer Kert

A BudaPart fejlesztője a lakó- és irodaházakon, valamint a kereskedelmi egységeken túl már a kezdetektől kiemelt hangsúlyt fektet a közösségépítésre, arra, hogy a városnegyedet élettel töltsék meg. A „BudaPart a kultúráért” kezdeményezésük részeként most a Dürer Kertet támogatták abban, hogy ideális helyen folytathassák tovább tevékenységüket, amivel egy sokszínű, kulturális intézmény érkezik a városrészbe. A kerthelyiség akár már a nyár folyamán megnyithatja kapuit.

Megújult a Realista ingatlanpiaci hírportál Iroda
Megújult a Realista ingatlanpiaci hírportál

Az ingatlan.com csoporthoz tartozó realista ingatlanpiaci hírportál realista.ingatlan.com néven teljesen megújul, a legújabb olvasói igényeket szolgálja a friss design és az új rovatok, miközben a weboldal továbbra is tartja a már hosszú évek óta megszokott magas szakmai színvonalat és átfogó, transzparens tájékoztatást.

A home office hatása a lakáspiacra Iroda
A home office hatása a lakáspiacra

Az elmúlt évben ugrásszerűen megnőtt a home office és távmunka aránya. Amennyiben ez a foglalkoztatási forma a járványhelyzet enyhülése után is a mindennapok része marad, az az otthonválasztás szempontjait is befolyásolhatja. Az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálja, hogy az otthoni munkavégzés hosszútávú jelenléte hogyan alakíthatja át az ingatlanpiacot.

Örökzöld lokációk a budapesti irodapiacon Iroda
Örökzöld lokációk a budapesti irodapiacon

A már jól ismert budapesti üzleti központok mellett újabb irodaház-csoportok alakulnak, amelyek bár egyelőre nem rendeződnek alpiacokba, a fővárosi kereskedelmiingatlan-piac igazi aranytartalékai. Ezek egyike a Hungária körgyűrű, ahol a metróvonalak csomópontjai mentén az irodaházak lokációja verhetetlen.

Összecsukható konténerrel tarol a piacokon a magyar startup, a Continest Innováció
Összecsukható konténerrel tarol a piacokon a magyar startup, a Continest

Működésének második évében több mint 820 millió forintos árbevételt ért el a Continest Technologies, amely a logisztika megreformálását tűzte ki célul. Az összecsukható konténereket fejlesztő társaság célja, hogy további piacokon is megjelenjen a konténertechnológia-fejlesztés területén. Tervei között szerepel az is, hogy megoldásai révén a koronavírus-járvány utáni gazdasági újraindulás egyik kiemelt szolgáltatója lehessen.

Ezek a városok épülhetnek a Marson. Egy új civilizáció születhet Innováció
Ezek a városok épülhetnek a Marson. Egy új civilizáció születhet

Az ABIBOO Studio öt olyan fenntartható és önellátó várost tervezett, ahol akár egymillió ember is élhet majd a Marson. A főváros Nüwa, amely bőséges vízhozzáféréssel a Tempe Mensánál épülne. De még nagyjából 80 évet várni kell az elkészültére, mert 2054-ben kezdődik a fejlesztés.

A vasúti digitalizációt forradalmasítják Innováció
A vasúti digitalizációt forradalmasítják

Állami támogatással 3,3 milliárd forintos fejlesztésbe kezd Budapesten a Siemens Mobility - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

Tízszeresére nőtt a hazai naperőművek beépített kapacitása Innováció
Tízszeresére nőtt a hazai naperőművek beépített kapacitása

A naperőművek beépített kapacitása öt év alatt tízszeresére nőtt Magyarországon, és a tendencia a jövőben is folytatódik - fejtette ki Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke közleményében.

Gigantikus pénzt költ az EU az új kutatási és innovációs programjára Business
Gigantikus pénzt költ az EU az új kutatási és innovációs programjára

Az Európai Bizottság elfogadta az unió új kutatási és innovációs programjának, a Horizont Európának az első stratégiai tervét, amely a vonatkozó tevékenységek támogatásával kívánja biztosítani a klímasemleges Európa megteremtését, valamint a digitális korra való felkészülést.

Különleges módon ismerhetjük meg a H2Offices komplexumot Innováció
Különleges módon ismerhetjük meg a H2Offices komplexumot

A Skanska új digitális platformot indított, mely bemutatja a budapesti H2Offices irodakomplexumot. Az új alkalmazás növeli a felhasználói élményt és innovatív módon mutatja be az irodatereket. A platform fejlesztésén keresztül a Skanska újabb lépést tesz az ingatlanpiac digitalizációjáért.

Okos államokat alapíthatnak a technológiai cégek Innováció
Okos államokat alapíthatnak a technológiai cégek

Nevada kormányzója lehetővé tenné a technológiai cégeknek, hogy miniállamokat hozzanak létre. Saját adótörvények, saját rendfenntartó erő is szerepel a javaslatban, amit nemrég nyújtottak be.

Saját felhője lesz az egyes iparágaknak Innováció
Saját felhője lesz az egyes iparágaknak

A Microsoft új innovációt, iparágspecifikus felhőmegoldásokat mutatott be. Ezek révén a pénzügyi szektorban tevékenykedő és a gyártó vállalatok, valamint a nonprofit szervezetek tehetik rugalmasabbá a működésüket, gyorsíthatják fel a döntéshozatali mechanizmusaikat a testre szabható, hatékonyságnövelő felhőmegoldások révén.

Egyedi mobil UV sterilizáló berendezéssel fertőtlenít a B+N Referencia Zrt. Innováció
Egyedi mobil UV sterilizáló berendezéssel fertőtlenít a B+N Referencia Zrt.

A B+N Referencia Zrt. által tervezett tömegközlekedési eszközök csírátlanítására alkalmas berendezésből a hó végére készül el az első 20 db-os széria. A különleges mobil berendezéssel a gyakori kórokozó mikroorganizmusok 99,9 százalékos elpusztításához maximum 1 percre lesz szükség. A B+N Referencia Zrt. új UV alapú gyors és hatékony fertőtlenítő berendezése alkalmas közösségi terek, irodák fertőtlenítésére is.

Az IT-szektort is átrendezte a koronavírus-járvány Innováció
Az IT-szektort is átrendezte a koronavírus-járvány

A világjárvány okozta kihívások 2020-ban a vállalatok nagy részét rosszul érintették, hiszen legtöbbjüknek új megoldásokra volt szüksége, sokaknak pedig teljesen át kellett állniuk az online működésre. Az IT-szektoron belül is jelentős változások történtek, a vírus azonban sok szempontból kedvezően hatott erre a területre. A No Fluff Jobs állásportál legújabb felmérésében azt vizsgálta, miként változtak a hazai piac trendjei és tendenciái a koronavírus hatására 2020 januárja és decembere között.

Minősített akadálymentes irodaház a Blue Cube Kereskedelmi
Minősített akadálymentes irodaház a Blue Cube

Ezüst fokozatú akadálymentes helyszín minősítést szerzett az S IMMO Hungary portfóliójába tartozó Blue Cube irodaház az Access4You-tól.

A HR a létesítménygazdálkodásban is fontos szerepet tölt be Kereskedelmi
A HR a létesítménygazdálkodásban is fontos szerepet tölt be

A LEO HR online webináriumán megismerhettük az FM-szektor munkaerőpiaci helyzetét. A válság ellenére folyamatosan nőttek a bérek, miközben nőtt a vállalatok munkaerő-létszáma.

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom márciusban Kereskedelmi
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom márciusban

Márciusban a nyers adat szerint 1,5 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,0 százakkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a forgalom a KSH friss adatai szerint. A forgalom éves összevetésű csökkenése nyolcadik hónapja tart.

A Gebrüder Weiss jelentős ingatlanfejlesztésbe fogott Kereskedelmi
A Gebrüder Weiss jelentős ingatlanfejlesztésbe fogott

Több milliárd forintos beruházásokkal fejleszti tevékenységét Magyarországon az osztrák Gebrüder Weiss (GW) szállítmányozó és logisztikai cég - jelentette be Thomas Schauer, a GW délkelet-európai régiójának vezetője online sajtótájékoztatón.

Így újul meg az EuroCenter Kereskedelmi
Így újul meg az EuroCenter

Az EuroCenter tulajdonosa és fejlesztője, a WING a Bernecker Kft.-t választotta a megújuló bevásárlóközpont generálkivitelezői feladatainak elvégzésére. A felújítás idejére a bevásárlóközpont bezárt, hogy modern megjelenéssel, a 21. századi vásárlók igényeire szabva nyisson újra 2022 tavaszán.

Óvatos optimizmus jellemzi az FM-szektort Kereskedelmi
Óvatos optimizmus jellemzi az FM-szektort

A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) hangulatindexe a második negyedévben 50,83 pontot ért el, vagyis óvatos optimizmus jellemzi az FM-szektort.

Így alakult a BMI. Enyhe bővülés a feldolgozóiparban Kereskedelmi
Így alakult a BMI. Enyhe bővülés a feldolgozóiparban

A korábbi áprilisokkal összevetve az idei érték alulmúlja a hosszú távú áprilisi átlagot (51,8), de meghaladja az elmúlt három év átlagát (48,1). A felmérésben vizsgált részindexek fele növekedett márciushoz képest, ennek mértéke egy esetben érte el az 5 százalékpontot. A foglalkoztatottságindex értéke 50,0 pont alá került ebben a hónapban, első alkalommal egy hónap bővülés után.

Fejlesztések a PENNY Market egyik logisztikai központjában Kereskedelmi
Fejlesztések a PENNY Market egyik logisztikai központjában

Nagyszabású fejlesztésekbe kezdett karcagi elosztóközpontjában a PENNY Market. Hazánk vezető kiskereskedelmi áruházlánca elkötelezetten támogatja a magyar gazdaság fejlődését, ezért is döntött úgy, hogy bővíti három magyarországi logisztikai központjának egyikét. A várhatóan 2022. augusztus végéig tartó munkálatok eredményeképp a karcagi létesítmény 30 ezer négyzetméterrel gyarapszik, így az épület tárolási kapacitása is megnő. Az egyéves projektnek köszönhetően a vállalat újabb munkahelyeket is teremt.

Különleges repülőket vásárol a UPS Kereskedelmi
Különleges repülőket vásárol a UPS

A globális logisztikai vállalat innovációs stratégiájának részeként, a UPS Flight Forward nevű leányvállalatán keresztül elektromos meghajtású, függőleges fel- és leszállásra képes, úgynevezett eVTOL repülőgépek vásárol a Beta Technologiestől. A cég hasonló befektetések révén támogatja a kisvállalkozások működését fenntartható megoldásokkal.

Teljesen megújul a Campona, a családok élményközpontja Design&build
Teljesen megújul a Campona, a családok élményközpontja

2021 végéig a teljes belső terét megújítja a dél-budai bevásárlóközpont, amely továbbra is az egyik legvonzóbb célpontja a családos bevásárlásra és kikapcsolódásra vágyó vásárlóknak.

Partnereink